Fagyűjtők
Szólítgatások hangjai lebegnek
a ködben. Fülkagylókat hajtanak
a fák. Folyvást megcsúsznak a léptek,
összesározott kezek nyúlnak egymás felé.
A kéményből felcsap, imbolyogni kezd
a füst. A hegyoldalból barázdák indulnak
a völgybe, az úttesten nyikorgó cipők,
ropogó faágak visszhangjai.
Hátrahagyottak
Az udvaron, a júdásfák tövében
régi temető, elhordták sírköveit.
A kocsibeálló alatt üres pince,
márciusban vízzel tölti fel a hegy.
A ház mögött fenyők lombjai,
hangjuk már csak éjszakánként,
elvétve hallható. Valaki a konyhában
egyedül fejezi be az ebédet.
A többiek szétszéledve, más-más
szobákban nyújtóznak el, túl a falakon
és a település határain.
Holtág
Az utcában nem kerül elő
a régi ház. A temetőben
idegenek kérdezősködnek.
A sírkő gyenge érintésre
meginog. A töltésen át is
út vezet, de vajon hova.
Az ártérben gombát gyűjtenek.
Konyha és ebédidő nélkül is
érezni az étel illatát.
Selymes lombú, szürke fák
borulnak az útra. Nevüket
nem ismeri senki, búcsúzóban
mégis mindenki megáll, és
megsimogatja leveleiket.
(Megjelent az Alföld 2023/3-as számában, borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Egyre Márki grafikája.)
Hozzászólások